资讯
A Tisza Párt azt javasolja, hogy Orbán Viktor – elismerve az 1994-es Budapesti Memorandum érvényességét – kezdeményezze, hogy ...
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy ...
Az elmúlt hónapokban az online addig is vagyonokat elégető Fidesz kitalálta, hogy még jobban beszáll az internetbe. Azóta ...
Öt kilométerrel odébb költöztetik Svédország egyik híres fatemplomát egy vasércbánya bővítése miatt. A 672 tonnás épületet ...
Néhány hete találták ki, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítják a 3 százalékos hitelnek megfelelő lakások építését, már ...
De így sem valószínű, hogy a szkíta nemzetiség elismeréséért küzdő koronavírus-tagadó orvos kezdeményezése sikerrel jár majd.
Biró Ferencet januárban hallgatták ki, a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolja a ...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente ...
A spermiumszám csökkenése erős összefüggést mutat a műanyag-adalékanyagok használatával, ezért sürgős lépéseket kell tenni ...
Az első alkalom volt, hogy nagy számú kísérleti alanyon tesztelték azt a száj-és körömfájás ellen kifejlesztett vakcinát, ...
Fekete-Győr András nem tudott kiutazni Angliába a felfüggesztett börtönbüntetése miatt – írja a Momentum politikusa a ...
Fél éve a kamerák előtti veszekedésbe torkollt a találkozójuk az Ovális Irodában, most viszont Trump és Zelenszkij fehér házi ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果